2013. december 12., csütörtök

Eredményhirdetés


Árva Polett 9.b
Farkas Laura 10.h

A fákról szóló rajzverseny eredménye: két második helyezés! Nagyon büszke vagyok a lányokra!

Maga az eredmény hirdetés is jó volt. A pályázatot kiíró iskola egy félnapos programot szervezett. Mint megtudtam hetedszer. Nekünk az első volt, de nem az utolsó.
Délelőtt a gyerekeknek kézműves foglalkozást, kísérő tanáraiknak szakmai programot szerveztek. Ragyogó volt! Kedves kis vendéglátás után közös vár látogatás volt a tatai várban, vezetéssel. 
A nap zárása a Művelődési házban egy gála műsor volt. Az aulában megnézhettük a beérkezett pályamunkákat. Szép kis, nem is kis kiállítást láthattunk!

A gála egy rövid műsorral kezdődött. Mert az iskolában artista képzés is folyik, így remek artista bemutatót láthattunk. Elképesztően jó volt! Lám, lám, miből lesz a cserebogár!
Ez után következett az árverés. A díjazott remekműveket elárverezték! Micsoda remek ötlet! Szülők, rokonok licitáltak a gyerekek remekműveikre. És milyen elszántan! Hatalmas volt!
Végül megtörtént az eredményhirdetés és a díjátadás. Nagyon tetszett, hogy a színpadra szólított díjazott gyerek munkáját ki is vetítették. Így mindenki láthatta melyik az a remekmű és ki az alkotója.
Remek élmény volt. Már az is tetszett, hogy nem csak kisebb- nagyobb ajándékokat kaptak a gyerekek, hanem egy remek élményt, közös programot is. Együtt ünnepelhettünk!
Végül egy csoportkép a díjazottakról!

2013. december 4., szerda

A kék meg a sárga... egy kis mesés színtan


Egyik kedvenc mesém, Lázár Ervin: A kék meg a sárga című meséje. Minden benne van, a színkeveréstől, a színek elnevezéséig. 

Csak tovább kell majd építgetni. A színek nagyon érdekes téma. Nem biztos, hogy mindenféle receptorokról meg csapocskákról, hullámhosszakról kell beszélnünk.
Mennyivel érdekesebb a színek eredete, elnevezése, alapanyagaik. 
Az ötödikesekkel neki is álltunk festeni, de csak kékkel és sárgával. Száműztük a ceruzát. Nem szeretem, hogy mindent kipimflikéznek ceruzával. Mondhatnám, utálom.
Igazából arra voltunk kíváncsiak, hányféle zöldet, kéket és sárgát tudunk kikeverni. 
Nagy bátran, sok vízzel és sok festékkel dolgoztak a gyereke. Öröm volt nézni, hogy olvadnak, futnak össze a színek! Érdekes, alig volt nyávogás!

2013. december 1., vasárnap

Fák, fák, fák

Még mindig fák.
Most egy dekoratív feldolgozás, grafikus felfogásban.
A rajzpapíron körülhatároltunk egy területet. Ebbe komponáltuk a fát. 
Filctoll, színes ceruza és grafit ceruza voltak a legkedveltebbek. Néhányan bátran keverték a technikákat.

Igazából egy pályázaton indultunk, ahol a legjavát a végén elárverezik. A mi remekműveink közül ezt a kettőt választottak ki. Jó nagyban tettem ide mind a kettőt! 
Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan zajlik egy ilyen iskolai árverés! Ott leszünk és figyelünk.
Árva Polett 9.b
Farkas Laura 10. h

 

 





 









2013. november 30., szombat

A Szalagavató napja

Elérkezett! 

A sok- sok -sok próba, szervezés, előkészítés, futkosás, idegeskedés, mérgelődés, gyakorlás után elérkezett a NAP!
Bécsi keringő maszkokban.


Abba, macskás tunikában!