2013. június 5., szerda

Csak mentem a folyosón, mögöttem a perspektívával

Mielőtt kiülnénk a folyosóra, hogy lerajzoljuk, megismerjük a centrális perspektívát. 
Már ismerjük, csak nem tudjuk, hogy ez, az. 
Amint a lényeget megértettük, nem lesz semmi probléma a folyosó rajzával. Tovább is léphetünk, tovább is bonyolíthatjuk a feladatot.
Tehát kicsődülünk a folyosóra, megnézni, mi is a feladat. (Kirobbanó kíváncsiságunkkal több környező osztályból is kicsaljuk a tanárokat.)
Ha már ott vagyunk, le is fényképezzük magunkat ahogy jövünk, futunk, sétálunk vagy csak vagyunk a folyosón. 
Szerencse, hogy a gyerekek kezének meghosszabbodott része a telefon. Az a legjobb, ha egy gyerek készíti a képeket. Így meg is fogjuk kapni azokat.(A következő órára lekicsinyítem, körülvágom és ki is nyomtatom.)
Az óra hátralévő részében elkezdjük megrajzolni a folyosót.

Majd a következőn befejezzük és a képecskéket is beleragasztjuk. 
Nem ragaszkodom ahhoz, hogy az iskola folyosóját rajzolják. Lesz arra alkalom. Ez a hosszú, egyenes folyosó lehet bárhol. Aluljáró, titkos földalatti laboratóriumban, horrorfilm díszletei között... 
Azt tapasztalom, hogy nehezen szakadnak el az iskolai "sima" folyosótól. A képek készítésénél is ezt láttam. Szinte mindenki csak álldogált.
 

Megpróbáltam ötleteket adni, rádumálni őket erre, vagy arra, így állj, úgy lépj, le is ülhetsz, ugorhatsz is .... Segített az is, hogy az első képeket kicsit beállítottuk. Kis szituációkat találtunk ki. Ez azért jó, mert, ha már két, vagy három gyerekről készül a kép, könnyebben megy. (Bezzeg a Facebook-on! Ott pózolnak azok is akik órán köszönik szépen, de inkább a föld alá bújnak. Meg rendben, de ne tegyem ki a galériába!) Az is bevált, hogy  olyan gyerekekről készültek az első képek, akik, háát.... nem a nyugalom szobrai.
Ez most nem járt teljes sikerrel.